Régebbi kiemelt témáink
 

"Befogadó Munkahely" díj

Pályázati adatlap (letölthető)

Immár második évben írjuk ki a Befogadó Munkahely díj pályázatát. Örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak a pályázat iránt volt aktív érdeklődés, de annak "utóélete" is igen intenzív volt. Mintegy 20 országos napilap, rádió, Tv és folyóirat foglalkozott az eseménnyel. A legjobb példákat kiadványban gyűjtöttük, mellyel háromezer szakember, szakpolitikus gazdagíthatja ismereteit. A CSR, azaz a vállalati társadalmi felelősség vállalás egyre inkább terjed a hazai társaságok körében is. Így egyre gyakrabban jelenik meg pozitív értékként a munkáltatói érzékenység a dolgozók "másságának" figyelembe vétele iránt.   

A 2005-ben az EQUAL közösségi kezdeményezés támogatásából elindult BEFOGADÓ BUDAPEST program lehetővé teszi, hogy idén is díjazhassuk a példás befogadó munkahelyi gyakorlatot folytató munkáltatókat. A díjat ezúttal is két kategóriában hirdetjük:

  A.     költségvetési és non-profit szervezetek,
  B.     for-profit vállalkozások

A díj védnöke: Dr. Demszky Gábor főpolgármester
A díj adományozásának előkészítését a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda végzi, ezen belül az ő feladata a pályázat előkészítése, kiírása, a pályázatok értékelése.

A díj adományozásáról az elmúlt évben felálló Elbíráló Bizottság dönt, melybe tagot delegál:

  a)      a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara,
  b)      a Fővárosi Önkormányzat,
  c)      a Nonprofit Szövetség,
  d)      a Fővárosi Munkaügyi Tanács önkormányzati, munkáltatói, és munkavállalói oldala
  e)      a szaksajtó egy képviselője

 Díjazott lehet:

-     azon önkormányzati, kormányzati, vagy magán tulajdonú munkáltató (szervezet, intézmény, vállalkozás stb.),
-     aki Budapesten székhellyel vagy telephellyel rendelkezik,
-     és munkavállalói (beleértve a köztisztviselőket és közalkalmazottakat is) létszáma meghaladja az 50 főt

 

A pályázatból kizáró ok:

- a szervezet ellen Munkaügyi Felügyelet vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósága elmarasztaló határozatot hozott,

 A pályázat értékelési szempontjai

Benyújtott dokumentáció

Érintett célcsoportok jelenléte

Folyamatok szabályozása

esélyegyenlőségi terv/stratégia tartalma

Juttatások

Munkakörülmények

Képzés, előléptetés

Munkaügyi kapcsolatok

 

A pályázati űrlap és az ahhoz csatolt dokumentumok alapján történik a díjak odaítélése, mindezzel együtt az Iroda munkatársai kérhetnek hiánypótlást, vagy pontosítást a pályázóktól az elbírálás időszakában, az elbíráló bizottság tagjai pedig látogatást tehetnek a pályázóknál.  

A díjkiosztásra évente kerül sor. Maga a díj pénzjutalommal nem jár, de a nyertesek használhatják a "Befogadó Munkahely 2006" címet és logót, valamint emlékplakettet kapnak.A díjazottak tevékenységéről és a díjazás indoklásáról ezúttal is kiadvány készül, amelyet eljuttatunk több száz munkáltatóhoz, szakmai szervezetekhez, a sajtó képviselőihez. A pályázatban szereplő adatokat az Adatvédelmi törvény betartásával kezeli az Iroda, az említett kiadványban szereplő bemutatkozókat a díjazottakkal egyeztetve készíti el.

A díjra az erre a célra készített pályázati űrlapon lehet pályázni.
A pályázatok beadási határideje 2006. szeptember 30.
A pályázatok elbírálása, és a díjkiosztás 2006. novemberében várható.

A pályázatot mellékletekkel együtt 1 eredeti és 1 másolati példányban, valamint 1 digitális példányban kell benyújtani (CD-n vagy lemezen, azon mellékletekkel melyek elérhetőek ilyen formában) a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda címére (1091 Budapest, Üllői út 47.)

Kérjük a borítékra ráírni BEFOGADÓ MUNKAHELY DÍJ!
Kérjük pályázata alátámasztására minél több dokumentumot csatoljon!

További információ és pályázati űrlap honlapunkon www.pestesely.hu, vagy a totha@pestesely.hu e-mail címen, illetve telefonon Tóth Annamáriánál a 216-0809-es számon szerezhető.

 

Budapest, 2006. július 24.

 

  Kulinyi Márton
   ügyvezető igazgató

 
Ugrás a lap tetejére